MicroLaserPeel lézeres hámlasztás

MicroLaserPeel lézeres hámlasztás

A bőrfelület frissítése kíméletesen és biztonságosan

A bőr legfelső rétege, a hám folyamatosan megújul, de a 30-as életévektől ez a folyamat lassulni kezd. A túlzott napozás, vagy a különböző bőrsérülések tartósabban nyomot hagynak, s a hegek, foltok megjelenése mellett az első ráncok is láthatóvá válnak. A MicroLaserPeel lézeres hámlasztás során az Erbium alapú hangolható hámlasztó lézer egy szkenner segítségével párologtatja el a bőr felső rétegeit. A nagy pontosságú eszköz valódi hámlasztást végez, nem úgy, mint a frakcionált CO2 lézerek okozta következményes hámlás, mely nem egyenletes, hiszen a felső bőrrétegek hő okozta károsodásának másodlagos kísérője. A CO2 lézer beavatkozási mélysége tehát nem tervezhető olyan pontosan, mint az Erbium alapú hangolható hámlasztó lézeré, így klinikánkon utóbbit alkalmazzuk.

Kinek ajánlott a lézeres hámlasztás?

Akinek az arcbőre sápadt, igénybevett, apróbb vagy nagyobb ráncok láthatóak a felszínén. Akinek a bőrén – korábbi aknés folyamat eredményeként – kisebb-nagyobb hegek, foltok vannak, vagy a bőr tág pórusú. Akinek a plasztikai sebész által elvégzett facelifting műtét nem hozott kielégítő eredményt, mert a bőr minősége nem újult meg. Aki szívesen vállal egy bőrsérüléssel és néhány napos gyógyulással járó látványos hatású kezelést.

Kezelhető felületek

A két arcfél, a homlok önmagában, a teljes arc, a nyak, a dekoltázs vagy a hát felső része.

A lézeres hámlasztás előkészítése

A MicroLaserPeel lézeres hámlasztás előre egyeztetett időpontban végezhető, a vizsgálat napján csak a szabad kapacitások függvényében végezhető el. A kezelést megelőző naptól 10 napon keresztül aciklovir tabletta szedése szükséges (a bőrsérüléssel járó kezelések esetleges herpesz fellobbanást előidéző hatásának elkerülésére).

A lézeres hámlasztás menete

A MicroLaserPeel lézeres hámlasztás során egy nagy sebességű és nagy pontosságú szkenner segítségével elpárologtatjuk a bőr felső rétegeit. A készüléken pontosan beállítható a beavatkozás mélysége, így tervezhető a gyógyulási idő. A keletkező füstöt HEPA szűrővel rendelkező orvosi füstelszívó rendszerrel vezetjük el, hogy a páciens és a kezelő személyzet ne lélegezze be. A kezelés kellemetlenséggel járhat, ezért előtte kenőcsös fájdalomcsillapítást alkalmazunk. A MicroLaserPeel hámlasztás könnyű bódításban is végezhető, illetve nagyobb beavatkozásokkal együtt mélyaltatásban is.

Munkaképesség, otthoni ápolás

A MicroLaserPeel lézeres hámlasztás után a kezelt bőrfelület egészére kiterjedő bőrsérülés miatt bőrvörösség, enyhe nedvezés, esetleg szemhéjduzzanat (ödéma) jelentkezhet még akkor is, ha a szemhéjat külön nem kezeljük, ezért a páciens néhány napig nem munkaképes. A lézerrel eltávolított bőrrétegek alatti bőrfelület egy száraz, barnás színű lemezt képez, mely megrepedezik, s néhány napon belül, nagy lemezekben leválik. A hámlás után láthatóvá válnak a friss, fiatal bőrrétegek. A kezelés utáni bőr óvatos otthoni ápolást igényel, de egy hét múlva már sminkelhető. A kezelés után 3 hónapig tartó fényvédelmet javaslunk, lehetőleg a klinikánkon kapható készítményekkel, a francia Thalion és a professzionális Jean d'Arcel márkáktól.

Kezelések száma

Egyetlen kezelés hatásos, de kisebb beavatkozási mélység esetén, mely gyorsabb gyógyulással jár (2-3 nap), a kezelés ismételhető.

A kezelés tudományos háttere

A MicroLaserPeel hámlasztás a Sciton Inc. USA lézergyártó cég Erbium:YAG lézer technológiájával történik. A hangolható hámlasztó lézer (Tunable Resurfacing Laser) alkalmazásával a gyógyulási idő tervezhető, s minden bőrfelületen a biztonságos beavatkozási mélység állítható be (így elkerülhető a korábbi CO2 hámlasztó lézerek okozta hegképződés a nyakon és a dekoltázson). A Dr Derm Anti-Aging Bőrgyógyászat, Esztétikai Lézer és Plasztikai Sebészet - Dr Varju Gábor vezetésével - elsőként alkalmazza a készülékeket és a hozzá kapcsolódó kezelési módszert Magyarországon.

Tisztelt Pácienseink! Szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy az általános bőrgyógyászati vizsgálatra és az anti-aging konzultációra előzetes bejelentkezés szükséges. Viszont vannak olyan kezelések, amelyeket KONZULTÁCIÓ NÉLKÜL, nagyon rövid határidővel vállalni tudunk. Ilyenkor is történik VISIA állapotfelmérés, de nem kell kivárni a konzultációs időpontot. Ezek kivétel nélkül sérülés nélküli (non-ablatív, non-invazív) kezelések, melyek nem igényelnek gyógyulási időt.

Időpontkérés: (06 1) 336 00 77; (06 1) 316 70 28; (06 70) 770 26 63

KÖSZÖNJÜK ÉRDEKLŐDÉSÜKET!